Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 
A klinika története

Az I. sz. Gyermekklinika története a kezdetektől

Ma természetesnek tartjuk, hogy a gyermekek érdemi betegségeivel gyermekkórházakban foglalkoznak az orvosok. Ez nemrég óta van így. Az orvostudomány gyökerei sok ezer évre nyúlnak vissza, de a csecsemők és gyermekek kórságaival való foglalkozás igénye és gyakorlata meglepően új keletű. Az emberek elfogadták, hogy az egyébként nagyszámú megszületett gyermekből elég sok meghal csecsemő- és kisgyermekkorban. Csak a XVIII. század második felében jelennek meg annak nyomai, hogy egyes orvosok külön figyelmet szenteltek a gyermekek betegségeinek. Rosén von Rosenstein nevű svéd orvos 1764-ben írta meg az első gyermekgyógyászati tankönyvet, amelynek német fordítását a Bókaiak is szívesen forgatták. A XIX. század első harmadában Párizsban, Szentpétervárott és Bécsben alapítottak meg valódi gyermekkórházakat.

 Schoepf-Merei Ágoston (1804-1858) a magyar gyermekgyógyászat megalapítójaEzen a téren Magyarországon Schoepf Ágoston tette meg a kezdeményező lépéseket. Az általa alapított első intézet még nem volt általános gyermekkórház, hanem elsősorban mozgásszervi betegségekkel foglalkozó intézet, melynek hivatalos neve: A ’Pesti orthopaedi Privát-Intézet a ’Mirígykór ’s Elgörbülések gyógyítására, az emberi testen’ s tagokon.

 Gróf Széchenyi István és feleségének látogatása az ún. Orthopaediai IntézetbenAz intézet első látogatója gróf Széchenyi István 1837. július 24-én, aki feleségével, Crescencia grófnéval együtt érkezett. Az emlékkönyvi bejegyzés máig is megtalálható a „jogutód”, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinikájának emlékkönyvében. Rövidesen József nádor felesége, Mária Dorottya főhercegnő (emlékét a budapesti belvárosban a Dorottya utca őrzi) látogatta meg az intézetet. 1838 tavaszán volt a nagy pesti árvíz – a mindenki által ismert Wesselényi-féle árvíz – melynek során a kórház teljes egészében elpusztult és Schoepf vagyona, az intézetben levő lakása is ily módon semmivé vált.

Schoepfnek új gondolata támadt: általános gyermekkórházat kellene alapítani, amely valamennyi betegségfajtával foglalkozik, járóbetegekkel, bentfekvőkkel, sebészeti és nem sebészeti kórképekkel, saját gyógyszertárral és kórbonctannal.

Pénze, vagyona már nem volt; nem vállalkozni kívánt, hanem szegény gyermekek számára is hozzáférhető ingyenes kórházat alapítani. A szükséges anyagi eszközöket közadakozásból, Szegény-gyermek Kórház Egyesület segítségével akarta előteremteni. Az egyesület Ürményi Ferencz koronaőr elnökletével alakult meg, az indításhoz szükséges pénz rövidesen együtt volt. Önálló épület létrehozatalára még nem gondolhattak, de kibérelték az akkori „ötpacsirta” (jelenleg Puskin) utcában álló egyik házat és ennek emeletén 10 bérelt szobában 1839. augusztus 15-én megkezdte működését a kórház. Az új kórházban 12, majd 19 ágy volt, az ambulancián 1000-1300 beteg jelent meg évente, sok műtétet végeztek, az orvosok maguk keverték össze a gyógyszereket és az elhunyt betegeket felboncolták. Igen részletesen ismerjük a kórház belső életét, mert a szigorú működési rend és több ezer beteg kórtörténete ma is rendelkezésre áll az I. sz. Gyermekklinika könyvtárában.

Lehetőség volt arra, hogy a gyermekek édesanyjukkal együtt feküdjenek bent a kórházban. Az adatokból megállapítható, hogy az első három és egynegyed év alatt 4 364 ingyenes gyermekbeteget kezeltek, közülük 771 bentfekvő volt.

A magas szintű kórházi működés odavonzotta a betegeket, a csupán részlegesen használt épület hamarosan szűkké vált; új, csak gyermekkórház céljait szolgáló épületet kellett létrehozni. A kórházegyesület választmánya úgy döntött, hogy az új kórházat szabad kir. Pest városában nevezetesen a Rókus kórház s a kir. egyetem között az ötpacsirta utczai intézethez lehetőleg közel kívánatos felépíteni. Természetesen viszonylag sok pénz kellett erre a célra. Az egyesület pénzgyűjtő tevékenységét elősegítette, hogy Kossuth Lajos és Szentkirályi Móric osztálysorsjátékot szervezett és az ebből származó tekintélyes jövedelmet a kórház céljaira ajánlották fel. Az „ősz” utcában, ma Szentkirályi utca, készült el az új épület, amely egészen 1883-ig működött gyermekkórházként, addig amíg a gyermekkórház-gyermekklinika átköltözött mai helyére, a Gólya (most Bókay) utcába.

A kórház az 1839 óta eltelt 167 esztendő alatt egyetlen napra sem szüneteltette munkáját, azonban 1849. május 3. és 21. között a mai Városliget tájékán egy villában működött. Ennek oka az volt, hogy a Szabadságharc idején a Budai Várat védő Hentzi tábornok lövette Pestet, és amikor találat érte az akkori Kerepesi út és Ősz utca sarkán (Rákóczi út - Szentkirályi utca sarok) levő Mátyás kávéházat, biztonságosabbnak találták az ágyúk hatótávolságából kieső helyre költözni a beteg gyermekekkel.

Schoepf – aki hazafias érzelmei miatt vette fel a Merei nevet is – gyermekgyógyászati tankönyv kiadására készült. Az 1. kötetet kiadta, a másodikból – legalábbis egy részéből – már nyomdai kefelevonat volt, amikor a szabadságharc eseményei meggátolták a könyv kiadását. Ez a kefelevonat Schoepf-Merei eredeti javításaival túlélt több mint másfél évszázadot, és a Klinikán őrizzük. A 3. kötetből kézirattöredékek állnak rendelkezésre. A tankönyvből, kefelevonatból és a kézírásos töredékből facsimile kiadás készült, melyet Schoepf születésének 200. évfordulója alkalmából adott ki a Klinika a Magyar Gyermekorvosok Társaságának támogatásával.

A gyermekkórház egy évtizedes sikeres működés után elvesztette alapítóját és igazgatóját, mert a politikailag elkötelezett Schoepfnek a világosi fegyverletétel után menekülnie kellett; Franciaországba, majd onnan Angliába került, és ez utóbbi helyen, Manchesterben kórházat alapított és ő maga ott is sikeresen működött 1858-ban bekövetkezett haláláig. A Pesti Szegény-gyermek Kórházat a fiatal Bókai János gondjaira bízta a Kórházegyesület és a következő évtizedeket az ő működése és tevékenysége határozza meg.

A Szabadságharc után következő néhány év alatt a kórház lassan-lassan anyagilag és szervezetileg talpra állt, a megfáradt közjótékonyság újra kezdődött. A Pesti Szegény-gyermek-Kórház Egylet újraszerveződött, elnöke továbbra is Ürményi Ferencz, s a választmány tagjai közé került Csengery Antal, Jókai Mór, stb..

Mi jellemezte a Bókai János által újra talpra állított gyermekkórházat? Az ágyak nagy részén minden orvosi segítség, továbbá az ellátás és ápolás ingyenes volt. Volt ún. fizetős osztály is; ide azok a gyerekek kerültek, akik a 25-50 krajcár napidíjat meg tudták fizetni. Fontosnak tartották – ez a gondolat nálunk csak az elmúlt években nyert ismét polgárjogot – hogy az édesanya, különösen ha az szoptatott, vagy ha a gyermeknek szoptatós dajkája volt, maradjon együtt a beteg gyermekkel. A kórházban gyermekorvosi és sebészi ambulancia működött, és a szegény sorsúaknak a gyógyszertár ingyen szolgáltatott ki gyógyszereket; ehhez azonban a „helyi önkormányzattól” szegénységet igazoló iratot kellett hozni.

A gyermekkórház életének érdekes színfoltja volt Erzsébet királyné látogatása 1857-ben. Az ifjú királyné férjét, I. Ferenc Józsefet kísérte el annak hivatalos útjára. Ezt a vizitet az országban nem körül túl sok rokonszenv; a legyőzött szabadságharc, az évek óta tartó önkényuralom nem tette vonzóvá a fiatal uralkodó látogatását. Arany János megírta költeményét, a Walesi bárdok-at, de a kedves és szép királyné ekkor kötelezte el magát a magyarbarátság irányában és kórházi látogatása is maradandó élménye lett az intézetnek.

Bókai János és munkatársainak tudományos munkássága széleskörű volt; írt a garat mögötti tályogról, a férfi és női nemi szervek egyes fejlődési rendellenességeiről, a gyermekkor végbél-megbetegedéseiről. Ezek a német szaklapokban is megjelent tudományos munkák az ő és a gyermekkórház nevét Európa szerte ismertté tették.

Bókai János működésének egyik igazán új és általa kifejlesztett momentuma volt a konzíliáriusok bevonása a klinika életébe. Gondolata az volt, hogy minél több kiváló orvost kell megnyernie arra a célra, hogy a gyermekgyógyászat határterületeit is jól lehessen művelni. 1857-ig a kórház orvosi személyzete az igazgató főorvosból és két segédorvosból állt. 1858-ban azonban Hirschler Ignácz személyében szemorvos került a kórházba. 1861-ben kórboncnokot is felvettek; szakmai kiválóságok látták el ezt a feladatot: Genersich Antal (később Kolozsvárott, majd Pesten kórbonctan professzor) majd említhetjük Dollinger Gyula nevét és még inkább Babes Viktort, aki 1884-től tölti be ezt az állást. Ő a későbbiekben Romániában lett egyetemi tanár, és a Kolozsvári Egyetem jelenleg is az ő nevét is viseli (Babes-Bolyai).

1869-ben fülészorvos (Bőke Gyula) csatlakozott az orvosi karhoz, majd 1871-ben Verebély László vezetésével sebészeti osztály létesült. Hozzá tartozik az intézet történetéhez, hogy Schoepf is jelentős sebészeti beavatkozásokat végzett és az első gyermekkori altatás is az ő nevéhez fűződik hazánkban; Bókai János maga is szívesen végzett sebészeti beavatkozásokat. A későbbiekben az elfoglaltsága és a sebészeti technika bonyolódása miatt átlátta, hogy ezt a feladatot főfoglalkozású sebészekkel kell elláttatnia.

Kéthly Károly „villámgyógyászatból” lett főorvos, aki a kor színvonalán végezte az elektromos kezeléseket. 1874-től a közelmúltban feltalált gégetükrözés alkalmazására Lőri Edét nyerte meg Bókai János; talán itt szabad megjegyezni, hogy a gégetükör feltalálója, Czermak élettanász professzor eredeti munkáját – melyet ma is őrzünk az I. sz. Gyermekklinikán – Bókai Jánosnak ajánlotta. A klinika elkötelezettségét a gyermekgyógyászat határterületei iránt az is mutatja, hogy a közelmúltban elkészült két újabb tanterem Koós Aurél gyermeksebész és Gefferth Károly gyermekradiológus, szakmai kiválóságok nevét őrzi.

1861-től haláláig végzi ezt a feladatot kezdetben magántanárként, majd nyilvános, rendkívüli tanárként és 1872-től egyetemi, nyilvános, rendes tanárként. Ezen utóbbi döntés csupán az ő személyének szólt, ezzel egyetemi gyermekgyógyászati tanszék még nem létesült, és amikor Bókai 1884. október 20-án elhunyt, ez az állás megszűnt és csupán évtizedekkel később, 1907-ben fia, Bókay János lett ismét egyetemi, nyilvános, rendes tanár.

A gyermekkórház betegeinek száma évről évre növekedett, 20 év alatt közel a háromszorosára. Ilyen körülmények között az ősz utcai épület már méreteinél, belső beosztásánál, felszereltségénél fogva sem volt alkalmas a feladatok ellátására. Új épületre volt szükség, amely 1883. őszére a mai Bókay utcában felépült. Száz ágyas főépületet terveztek – ez ma is a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinikájának főépülete – amelyet további két 24-24 ágyas kerti pavilonnal bővítettek ki. A kert végében a harmadik pavilonban hullaház és kórbonctan működött. Az összegyűlt pénz, a felvett bankkölcsön és az ősz utcai épület eladása együttesen fedezte a költségeket: 323 017 forintot. 1883. szeptember 17-től átköltözött a kórház az új épületbe, felvette a trónörökösné nevét és elnyerte védnökségét; ekkortól kezdve Stefánia Szegény-gyermek-Kórház. A főhercegnő Rudolf trónörökös felesége volt és a belga király lánya, de az uralkodóházak között szokásos összeházasodások miatt egyúttal József nádor unokája is.

Bókai János betegeskedni kezdett, az új kórházban alig dolgozott, és 1884-ben október 20-án meghalt. Mint ahogy őrá is Schoepf távozása miatt egész fiatalon hárult a kórházvezetés feladata, ugyanúgy Bókay János junior is mindössze 26 évesen lett az új kórház vezetője.

Az új kórház szerkezetére rányomta bélyegét Bókai János senior óriási tapasztalata és a gyermekellátás igényességére történő törekvés. Az új épület azon időszak kórházkultúrájának csúcsát jelentette.

Az ifjú Bókai Jánost (később, amikor nemességet kapott, változott neve Bókayra) szinte azonnal meghívták Németországba, Freiburg in Breisgau városába, ahol összegyűltek a németül beszélő gyermekorvosok, hogy közös szakmai egyesületet hozzanak létre. Ily módon keletkezett a Gesellschaft für Kinderheilkunde.

Bókay rendkívül sokoldalú munkásságának csupán néhány kiemelkedő momentumát tudjuk felsorolni.

Megfigyelte, hogy bárányhimlőben szenvedő gyermekek környezetében viszonylag rövid idő múlva övsömör is felléphet. Amikor egyre több ilyet észlelt, közölte azon elképzelését, amely szerint a bárányhimlő ismeretlen kórokozója – vírusokról még nem tudtak semmit – speciális körülmények között övsömört okozhat. Ez az alapvető megfigyelés volt az első, amelyik bizonyította, hogy ugyanazon kórokozó két egymástól lényegesen különböző megbetegedést is létrehozhat.

Korának egyik legfélelmetesebb betegsége, a diphtheria (torokgyík) volt, sok gyermek megkapta és jelentős részük ebben meg is halt. A halál oka a légutakban – elsősorban a gégében – keletkezett hártya (croup) volt, amely fokozatosan csökkentette a gége és a légcső átjárhatóságát és ennek eredménye volt a fulladásos halál. A másik oka a végzetes kimenetelnek a baktérium toxinja által okozott szívizom károsodás volt.

Bókay mindkét komponens ellen hatékonyan küzdött. Átvette az USA-ból származó ötletet és technikát: a gége fémcsővel való tágan tartását. Kezdettől fogva belekapcsolódott azokba a klinikai vizsgálatokba, amelyeknek célja volt az állatokban termelt diftéria elleni antitoxikus savó alkalmazása (Behring felfedezése, aki 1901-ben az első orvosi Nobel díjat kapta ezért).

 Intubációs készletEzekben az évtizedekben évről-évre új létesítményekkel, eljárások bevezetésével bővült a kórház működése. Így pl. 1899-ben, alig több mint négy évvel a röntgensugár felfedezése után már ezt felhasználó osztály működött a kórházban.

A XX. század első évtizedében minden magyar gyermekintézményt megelőzve az első hörgőtükrözést is itt végezték (Pauntz Márk).

Különös érdeklődést mutatott a vese, illetve hólyagkövek okozta megbetegedés iránt; az egész országból összegyűjtötte az ezen betegségben szenvedőket és a hólyagmetszés során eltávolított köveket gyűjtötte.

A XX. század elején megkezdődött a felnőtt tuberkulotikus betegekkel való szervezett foglalkozás (Erzsébet Szanatórium, ma Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet). Egy gazdag ezüstgyáros (Bachruch Károly), helyesebben özvegye igen jelentős adományával kibővítette a kórház épületét a II. emelet részleges felépítésével és ott 1913-tól működött az ország első gyermekpulmonológiai osztálya természetesen döntően tuberkulotikus betegek számára.

Bókay érdemei, az általa vezetett Gyermekkórház nemzetközi elismertsége, kiválóan képzett tanítványok sokasága magával hozta a hivatalos elismeréseket is. 1907-ben Bókayból egyetemi nyilvános rendes tanár lett, a Gyermekkórház egyetemi tanszékké vált. Már édesapja is egyetemi tanár volt, de csupán az ő személynek szóló döntés eredményeként és halálával 23 évre megszűnt a gyermekgyógyászat egyetemi tanár által történő oktatása. Az orvostanhallgatók és orvosok jobb képzése érdekében összesen négy kiadást elért gyermekgyógyászati tankönyvet írt Flesch Árminnal és Bókay Zoltánnal. A kórházban egyre több orvos (pl. 1899-ben 26) dolgozott, közöttük olyan tekintély, mint báró Korányi Sándor, aki gyermek ideggyógyászati rendelést tartott.

Bókay tekintélye olyan nagy volt, hogy 1909-ben, amikor nemzetközi orvoskongresszust rendeztek Budapesten, ő lett a gyermekgyógyászati szekció elnöke és ennek kapcsán felszólította a jelenlevő gyermekorvosokat, hogy - az összefogást elősegítendő -, nemzetközi gyermekorvos szervezet jöjjön létre. Javaslatát elfogadták és a következő esztendőben, Párizsban megalakult az a világ gyermekorvosait tömörítő szervezet, amelyik International Paediatric Association (IPA) névvel a mai napig is működik.

Az intézmény működést nagymértékben elősegítette, hogy a vallás- és közoktatásügyi tárca a klinika főépületétől csupán néhány lépésre, elsősorban oktatási célokat szolgáló épületet hozott létre (1910), amelyben tanterem, ambuláns helységek létesültek. A Bókay János utca 54-ben a mai napig is hasonló feladatokat lát el ez a ház. Az épületet Korb Flóris és Giergl Kálmán tervezték; ők a ma is működő zeneakadémiai épület tervezői is voltak. Bókay és iskolájának tekintélye oly nagy volt, hogy nagyszámú külföldi látogató is érkezett, akiknek emlékét őrzik a máig is meglévő vendégkönyvek, amelyekben sok mindenki más között, pl. Escherich és Pirquet nevét is megtaláljuk.

 Bókay János junior beteget demonstrál orvostanhallgatóknak a tanteremben.Ezt a virágzó korszakot zárta le az I. Világháború és az azt követő, Magyarországra nézve tragikus események.
A világégés kezdetének évében (1914) az intézmény virágzott: 30 orvos, köztük számos szakmai kiválóság dolgozott benne. A világháború alatt a kórház-klinika folyamatosan működött, orvosainak egy része katonai szolgálatot teljesített. 1903-tól már női orvosok is dolgoztak az intézményben. Szendeffi Ida volt a neve az első orvosnőnek, aki 1903-tól a Gólya (ma Bókay János) utcai intézményben dolgozott orvosgyakornoki beosztásban, és 1918-ban, amikor az orvosi létszám 18-ra csökkent, közöttük 6 nő volt. Az 1919-es év az első olyan esztendő, amikor két hölgyet neveztek ki egyetemi tanársegédnek, addig mindnyájan csak a gyakornokságig vihették.

A gyermekgyógyászat nagyon lassan került be a kötelezően oktatott egyetemi tantárgyak közé. Bókay János ugyan már 1907-től egyetemi nyilvános rendes tanár volt s egyidejűleg a kórház egyetemi tanszék lett, az orvostanhallgatóknak hallgatniuk is kellett a tárgyat, de kötelező szigorlati tárgy csak 1916-tól lett. Ebben az időben az intézmény hivatalos neve Stefánia Szegény-Gyermekkórházzal kapcsolatos Egyetemi Gyermekklinika volt. A háború és az azt követő zavaros másfél-két év sok nehézséget hozott, de az intézmény mindvégig talpon maradt, sem osztályokat bezárni, sem a beteglétszámot csökkenteni nem kellett. Ebben az időszakban 170-180 között mozgott a kórházi ágyak száma. A vereséggel végződő háború után, amikor a kórházat támogató vagyonos emberek közül is sokan szenvedtek el jelentős veszteséget, a Stefánia Egyesületre is egyre kevesebb adomány jutott. Szerencsére a következő éveket Klebelsberg Kunó kultuszminiszter (az egészségügy is ehhez a tárcához tartozott) politikája fémjelezte, és az oktatásügy részeként az egyetemi gyermekklinika is lényegében a költségvetés által fenntartott intézmény lett.

A Stefánia-Szegény-Gyermekkórház Egyesület valamennyi tulajdonát bérbe adta a Magyar Államkincstárnak, és mindez a Pázmány Péter Tudomány Egyetemhez került. A Stefánia Egyesület 1942-ben végleg feloszlatta magát.

1924-ben Bókay János kezdeményezésére megalakult a Magyar Gyermekorvosok Társasága, amely azóta is folyamatosan működik. Az 1920-as években már számos más jelentős gyermekklinika és kórházi gyermekosztály, valamint néhány önálló gyermekkórház is kialakult.

A legnagyobb tekintélynek azonban változatlanul Bókay János számított, amit az is igazol, hogy 1927-ben a Német Gyermekorvos Társaság éves tudományos ülését az ő tiszteletére Budapesten tartotta nagyszámú német és számos más helyről származó orvos részvételével. A Bókay-korszak eredményei közé tartozik az a sok közlemény, amely az igazgató és munkatársai tollából került ki. A szakmai dolgozatok nagy része az akkor szokásos módon német nyelven, közép-európai szaklapokban is megjelent.

Utóda Heim Pál, kezdő korában a XIX. század legvégén Bókay-tanítvány volt, majd külföldi tanulmányutakon mélyítette el ismereteit, és az elsők egyike lett, aki Magyarországon a csecsemők problémáival is kiemelten foglalkozott. Később a budapesti Irgalmasrendi Kórház gyermekrészlegét vezette, majd Pozsonyban az Erzsébet Egyetem gyermekklinikáján lett tanszékvezető egyetemi tanár. Az I. világháború végén munkatársaival együtt távoznia kellett a pozsonyi egyetemről. Rövid ideig Pesten, a Fehérkereszt Kórházban, majd a pécsi egyetemi gyermekklinika igazgatójaként folytatta működését. A nagy tekintélyű, kiváló gyermekorvos lett – vagy helyesebben: lett volna – tehát Bókay utóda. Kinevezték tanszékvezetőnek, 1929. szeptemberében Bókay János jelenlétében meg is tartotta tanszékfoglaló előadását, a következő hetekben azonban tüdőgyulladást kapott, és 54 éves korában néhány nap alatt meghalt.

Az intézet vezetésében hosszabb interregnum következett (1929. október-1930. augusztus), ekkor Bókay János unokaöccse, a későbbi debreceni tanszékvezető, Bókay Zoltán címzetes rendkívüli egyetemi tanár megbízás alapján vezette a klinikát. 1930-ban Hainiss Elemér, addig szegedi egyetemi tanár kapta meg a gyermekklinika igazgatóságát. Az ő működése 1945 májusáig tartott. Hainiss a csecsemőkori táplálási zavarokkal, dietetikával foglalkozott. Az ő idejében, elsősorban a későbbi igazgató, Gegesi Kiss Pál tudományos munkássága eredményeképpen szívosztályt és szívbeteg gyermekek számára gyermekrendelést hoztak létre. Kiss Pált (hosszú ideig ezzel a névvel jegyezte közleményeit) a pszichológia is érdekelte. Elérte, hogy az igazgató megengedje Liebermann Lucynak, hogy pszichológiai rendelést, nevelési tanácsadót működtessen gyermekeknek.

Hainiss Elemér legfőbb érdeme az volt, hogy kiváló gyermekorvosok egész sorának biztosított szakmai lehetőséget, akik a következő évtizedekben meghatározó szerepet játszottak a magyar gyermekgyógyászatban. Mindenekelőtt Kerpel-Fronius Ödön nevét említem, aki 1930-ban klinikai gyakornokként kezdte meg munkáját. Az ő nevéhez s a pályáját már előbb megkezdő Csapó József nevéhez fűződik a folyadékháztartás kutatásának megkezdése. Neurológiai megbetegedésekkel, epilepsziával Kapus Gyula (később a Madarász utcai Kórház igazgatója) és Litvay Emil (később a Péterffy Sándor utcai Kórház gyermekosztályának vezetője) foglalkozott. Lénárt György a humángenetika felé tette meg a legelső lépéseket. A határterületeket szintén kiváló emberek művelték: Pauntz Márk (az első magyarországi gyermekbronchoscopia elvégzője), Kopits Jenő (a csípődiszplázia területén maradandót alkotó orvos), Koós Aurél (gyermeksebészet), stb.

1938-ban a faji törvények hatálya alá eső 6-7 orvosnak el kellett hagynia a klinikát. Történelmi tény, hogy Hainiss Elemér ezt a rendelkezést akkor hajtotta végre, amikor már tovább nem volt halasztható. A háború után jobboldali magatartást vetettek a szemére, ennek azonban valójában nem adta jelét. A II. világháború idején az orvosok egy része katonai szolgálatot teljesített, s anyagi természetű nehézségek is jelentkeztek, főleg az élelmiszerek beszerzésénél. A bombázások megkímélték a klinikát, de az ostrom alatti ágyúzás érdemi károkat okozott. Így kezdődött az 1945-ös esztendő, amikor a legfőbb feladat a háború okozta károk kijavítása volt. Hainisst a már említett indokkal felmentették igazgatói beosztása alól és munkanélkülivé tették. Később rendelőintézeti gyermekszakrendelést, még később bölcsődei orvosi feladatokat látott el.

A II. világháború budapesti részének befejezésekor közepesen súlyos belövésekből származó károkkal folytatta működését a mai I. sz. Gyermekklinika. Nem lenne helyes azt írni, hogy újra kezdte feladatai végzését, mert az tulajdonképpen a háború és ostrom, a bombázás és lövöldözés legnehezebb perceiben is folytatódott. Végül is az 1839. augusztus közepén megkezdett működés az azóta eltelt 167 esztendő alatt soha nem szünetelt. Az 1944-45-ös ostrom idején is a Klinika alagsorában - ugyanis valódi pincéje az épületnek nincs – folyt a betegellátás.

Hainiss utódaként Gegesi Kiss Pál lett az új igazgató, amely tisztséget 1971-ig betöltötte. Az egyik legjelentősebb személyi változás az volt, hogy Kerpel-Fronius Ödön távozott a Klinikáról, mert a pécsi Egyetemi Gyermekklinika igazgatásával bízták meg.

A háború utáni időben a gyermekgyógyászat fő problémái a következők voltak: súlyos táplálási zavarok az infekciók és az élelmiszer-hiány miatt, tuberkulózis (ezen belül a mindig halállal végződő tuberkulotikus agyhártyagyulladás), a csecsemőkori sorvadás és a fertőző betegségekkel járó gyakori szövődmények. Megjelentek az antibiotikumok: kezdetben a penicillin, majd a streptomycin és az orvosok megérték, hogy biztosan, vagy majdnem biztosan halállal végződő megbetegedésekben szenvedők maradványtünetekkel, vagy azok nélkül, de meggyógyultak. Számos a gyermekegészségügyet érintő feladat végrehajtását kellett megszervezni, vagy újjászervezni. Ilyen pl. a bővülő oltási rend kialakítása, az anyatej-gyűjtés, a D-vitamin profilaxis, stb.

Ebben a háború utáni helyzetben és még sok éven keresztül, egészen a 60-as évekig rendkívüli zsúfoltság volt a kórtermekben. A születési szám magas volt, részben annak köszönhetően, hogy a terhesség megszakításokat szigorúan tiltották és ha kiderült, akár több éves börtönbüntetést is kiszabtak a tiltott műtét végzőjére, de az asszonyokat is megbüntették. A rendelkezésre álló gyógyszerek a maiaknál kevésbé voltak hatásosak, a gyermekorvosi hálózat még részlegesen működött, így aztán sok csecsemő és gyermek került kórházba. Nem egyszer 4-5 csecsemőt is keresztbe befektettek egy nagy ágyba, máskor pedig kihúztak egy nagyobb asztalfiókot és beletettek egy bepólyázott gyermeket, a fiókot pedig föltették egy alacsonyabb szekrény tetejére, vagy egy pultra.

Gegesi Kiss Pál a 30-as években sokat foglalkozott kardiológiai megbetegedésekkel, a reumás lázzal, a gyermekkori EKG elváltozásokkal, a szerzett szívbillentyű rendellenességekkel. A szív osztály dinamikusan fejlődött Szutrély Gyula vezetésével és Gegesi Kiss Pállal együtt írt gyermek-kardiológia könyvük hosszú éveken át a sokat tanulmányozott standard munkák közé tartozott. Sajnálatos módon az 50-es évek közepén megkezdődött szívkatéterezés, intrakardiális nyomásmérés, stb. már nem került bevezetésre és a Klinika működésének ez a fontos része lassan-lassan bizonyos mértékig elsorvadt.

A másik sokat fejlődő törekvés a diabetes mellitussal való foglalkozás volt. Ez Barta Lajos nevéhez fűződött, ő is könyvet írt Gegesi Kiss Pál társszerzőjeként. Ez a disciplina viszont sosem vesztette el fontosságát a Klinikán belül, a legtöbb gyermekkori diabeteses korú beteg mindig itt feküdt és ezen betegség gyógyítása és kutatása a mai napig is virágzik.

Az 1956-os forradalmi eseményeknek gyújtópontjába került a Klinika, hiszen az Üllői út volt a beérkező Vörös Hadsereg fő útvonala, a forradalmi ellenállás központjai az ún. Kilián (régebben Mária-Terézia) laktanya, a Corvin köz egyaránt csak néhány száz lépésre volt a Klinika épületétől. A gyermekek ismét lekerültek az alagsorba, egyesekért a lövöldözés közepette hasmánt csúszva megérkeztek a szülők és elvitték alig gyógyult gyermeküket, másokat itt hagytak, mert nem tudtak értük jönni. Végül is sérüléses gyermek-halál nélkül zajlottak le az események.

Az 50-es évek második felének érdekes klinikai terápiás kísérlete volt az ún. hibernáció. Az elképzelés Franciaországban alakult ki, de Klinikánk színes, sokoldalú egyénisége Véghelyi Péter hamar elkezdett vele foglalkozni és elérte, hogy a Klinika tevékenységének egyik fő területévé vált ezen eljárás alkalmazása. Ennek lényege az volt, hogy a szervezet hőszabályozására ható gyógyszerek segítségével a testhőmérsékletet több fokkal lehűtötték, időnként akár 30 fokra vagy az alá, ilyen módon az oxigén szükséglet is csökkent. A remény az volt, hogy a nagyon súlyos betegség, a következményes keringés összeomlással „időt nyer” a gyógyulásra. Az eljárás végzéséhez kialakítottak egy kis részleget, ahol az akkor meglévő készülékek, infúziók mind rendelkezésre álltak és egy külön orvos „őrizte” az ott kezelt egy-két-három beteget.

A reumás láz, a gyermekkor eme rettegett betegsége, lassan-lassan gyakorlatilag eltűnt. A tuberkulotikus agyhártya-gyulladásban szenvedők már az 50-es évek végére ritkasággá váltak és a tuberkulotikus betegek száma rohamosan csökkent. Helyette a Klinikán kialakult az általános pulmonológiai osztály, ahol elsősorban a megszaporodott légúti allergiás betegeket kezelték, légzésfunkciós laboratóriumot alakítottak ki. A részleg néhány év óta európai oktatási akkreditációt kapott.

A Klinikán dolgozó orvosok nagy élménye volt a malignus betegségben szenvedő gyermekek prognózisának rohamos javulása.

A 70-es évekre esik a neonatológia kifejlődése. Hosszú évtizedekig az újszülöttek helyzetét, sorsát igazán befolyásoló kezelés alig volt. Az 50-es évek második felében az Rh faktorral kapcsolatos ismeretek fejlődése során kialakult a súlyos újszülöttkori sárgaságok kezelésére a vércsere módszere. Mindennaposakká váltak a vércserék, majd bevezetődtek az inkubátoros kezelések, a korszerű technológiával történő lélegeztetés, az újabb antibiotikumok, a savbázis és folyadékviszonyok jó regulálhatósága, stb.

1971-től 1981-ig Gerlóczy Ferenc majd 1981-től 1993-ig Miltényi Miklós vezette a Klinikát. Az utóbbi idejére esett a nephrológia rohamos fejlődése, a művese kezelések bevezetése és a vesetranszplantációk egyre gyakoribb elvégzése. Ezen utóbbi eljárást természetesen a transzplantációs klinikán végezték.

1993-ban Tulassay Tivadar lett a Klinika igazgatója, aki 2003 és 2012 között egyetemünk rektoraként is működött. Időben kicsit előreugorva említjük, hogy országosan döntő szerepünk van a májtranszplantáció előkészítésében és utógondozásában; maga a műtét gyakran külföldön, kisebb számban hazánkban történik meg. Együttműködésben – szintén nem nálunk végezve –, készítjük elő és gondozzuk a csontvelőtranszplantáción átesett betegeinket. A szervátültetések terén az utolsó egy-két esztendőben jutottunk el oda, hogy tüdőátültetésre szoruló gyermekeket országosan a mi klinikánkon készítjük elő az Ausztriában történő műtét elvégzésére és gondozzuk őket a beavatkozás után. Néhány ilyen sikeresen elvégzett műtét utáni betegünket eredménnyel gondozzuk.

A nagy hagyományú gyermeksebészeti osztály a 80-as években ismét jelentős fejlődésnek indult és az ország egyik ilyen feladatokat ellátó központjává lett Verebély Tibor vezetésével; ezen működési egység európai akkreditációt is elnyert.

A Gegesi Kiss Pál, majd Gerlóczy Ferenc idejében az érdeklődés a pszichológiai gondozás és a nevelési tanácsadás irányába nagymértékben kiterjedt. Ez az osztály a 90-es évek során bizonyos mértékig visszafejlődött, feladatai máshová kerültek. Viszont az utóbbi két évben kialakítottuk az újonnan szervezett gyermekpszichiátriai osztályt, mely valódi hiányt pótlóan foglalkozik az ilyen típusú beteg gyermekekkel. Igen széles körű oktatási feladatot is ellátnak elősegítve ezzel, hogy a gyermekekkel foglalkozó orvosok minél nagyobb része szerezze meg a munkájához szükséges alapismereteket erről a diszciplináról.

Az utóbbi években számos jelentős közéleti személyiség látogatta meg Klinikánkat. A felsorolás és különösen a megemlékezés messze meghaladja eme összeállítás kereteit. Habsburg Ottó nálunk töltötte 85. és 90. születésnapját, Paola belga királyné is meglátogatott bennünket. A lengyel államelnök felesége is megtisztelt bennünket látogatásával.

Számunkra talán ennél is fontosabb, hogy a rendszerváltás óta tisztjüket betöltő mind három államelnök eljött a Klinikára és őszinte érdeklődést mutatott munkánk iránt. Göncz Árpádné és nagyon gyakran Mádl Dalma asszony eljött hozzánk, támogatta törekvéseinket, segítette munkánkat. A politikai élet vezetői közül is sokan (parlamenti elnök, miniszter, frakcióvezető, stb.) mutattak megtisztelő érdeklődést intézetünk iránt. Különös élményt jelentett Böjte Csaba szerzetes látogatása, aki az Erdélyben található, és gyermekek százait megmentő intézmény megalapítója és működtetője.

A világ különböző országaiból az orvostudomány számos jelentős képviselője látogatott meg bennünket, ismerkedett meg munkánkkal, egyes esetekben előadást is tartott. Távolról sem a teljesség igényével sorolunk fel néhány nevet: Rangasamy Ramanathan, a Dél-Karolinai Orvosi Egyetem újszülöttgyógyászat professzora; Hans Büller professzor, a Rotterdami Gyermekklinika (Sophia Gyermekkórház) igazgatója, a gyulladásos bélbetegségek világszerte elismert szakértője; Harvey V. Fineberg professzor, a washingtoni Institute of Medicine elnöke, aki elsősorban az együttműködés lehetőségei felől kívánt tájékozódni; Sir Georg Radda (Radda György), az Oxfordi Egyetem professzora, akinek úttörő szerepe volt az MRI módszer klinikai alkalmazásának kidolgozásában; Tom Stapleton professzor, az International Paediatric Association volt főtitkára; Seri István professzor, a Sothern California Egyetem gyermekgyógyász professzora; Heinrich Schmidt-Gayk professzor, a csontanyagcsere ismert szakértője Heidelbergből, - és ezt a névsort még hosszan folytathatnánk. Az 1995. óta évente megjelentetett Évkönyveink ezen adatokat részletesen tartalmazzák.

A Klinika 2004-ben megszerezte az ISO szerinti és a Kórházi Ellátási Standard-oknak megfelelő minősítést a betegellátás, az oktatás, és a tudományos kutatás területén.

Múltunk tisztelete és szeretete újból és újból motiválja megemlékezéseinket, tevékenységünket. 2004. szeptemberében megünnepeltük Klinikánk alapítójának, Schoepf-Merei Ágostonnak 200. születésnapját; ebből az alkalomból került kézbe a már említett és általa írt tankönyv facsimile kiadása.

Ugyanezzel a motivációval foglalkozunk a 2006-os jubileumi évben a 100 esztendővel ezelőtt született Kerpel-Fronius Ödön munkásságával, szakmai kisugárzásával. Ő szakmai életének első tizenhat esztendejét az I. sz. Gyermekklinikán töltötte, itt vált a gyermekgyógyászat és a gyermekkórélettan kiváló tudósává. Innen nevezték ki a II. világháború után a pécsi klinika tanszékvezető egyetemi tanárává.

1993. óta rohamos fejlődés következett be a betegellátás, a tudományos élet, a kutató laboratórium-doktori iskola, stb. területén. Mindezzel párhuzamosan a lehetséges emeletráépítésekkel jelentősen bővült a rendelkezésünkre álló tér, a műszaki felújítás az épületnek majdnem minden részét elérte. 1995. óta minden évben évkönyvben számolunk be az év eseményeiről, eredményeiről, ez mindenki számára aki megtisztel bennünket érdeklődésével, lehetővé teszi intézményünk megismerését.

Oktatási feladataink évről évre bővülnek, a hagyományos magyar-német-angol nyelven történő orvostanhallgatói oktatás mellett az orvos továbbképzés igen sok területén tartunk tanfolyamokat, egyéni továbbképzéseket, segítjük elő a szakorvosi vizsga letételét és nyújtunk támogatást a pontszerző tanfolyamok szervezésével. Félévenként 20-25 tanfolyamot tartunk, ezen túlmenően a hosszú évek óta folyamatosan megtartott ún. Bókay délutánokkal kórházi és háziorvosoknak tartunk ismeretfrissítő előadásokat.

A már említett kutató laboratóriumok nagy mértékben elősegítik a felvetett tudományos kérdések megoldását. Hosszú évek óta rendszeresen évente 60-70 közlemény és nagy számú könyvfejezet, egy-egy tankönyv, monográfia jelenik meg a Klinika munkatársainak tollából. A közlemények kisebbik fele rangos külföldi folyóiratokban lát napvilágot 70-80/év impaktfaktorral jelezve eme munkák értékét. A Klinika jelenlegi munkatársai közül harmincan rendelkeznek PhD fokozattal, nyolcan az MTA doktorai és az intézet 2013 szeptemberében leköszönt igazgatója az MTA rendes tagja.